Nagy siker volt a Hangjegy Művészeti Fesztivál

Tizenhat előadás, száz szereplő, ötezer néző – így lehet a legrövidebben összegezni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusának díszudvarában megrendezett Hangjegy Művészeti Fesztivált. Július 6-tól augusztus 24-ig a hazai művészeti élet színes keresztmetszetét szemlélhette, tapsolhatta a közönség, ifjú tehetségektől a nemzet színészeiig. Egészen biztos, hogy ennyi Kossuth-díjast sem látott még a gödöllői publikum egy műsorsorozatban. A Hangjegyszínház szervezésében, az Egyetem, a Szarvasi Víziszínház és a Teátrumi Társaság együttműködésében, az EMMI támogatásával megvalósult eseménynek jövőre folytatása lesz.

A közel két hónapig tartó színházi előadásokat, koncerteket, irodalmi esteket magába foglaló programot Dr. Gyuricza Csaba rektor nyitotta meg, majd zárta is be az Egyetem gyönyörű környezetében.

 

A fesztivál fináléján elmondta, július elején izgatottabb volt, mert egy új kezdeményezes első előadása előtt mondott köszöntöt és nem tudhatták, mi lesz ennek a kimenete. Tizenöt előadás után nyugodtan állíthatja, nagy sikerrel zárják az évadot, a több mint száz szereplő telt házak előtt játszott. Köszönetet mondott a láthatatlan közreműködőknek, a Hangjegy Színház, a Művészetek Háza és az Egyetem munkatársainak a segítségért. Kiemelte, hogy Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár azonnal a kezdeményezés mögé állt, és az időjárás is kegyeibe fogadta a programot, egyszer sem kellett esőnapot tartani.

Sajnos a nyárnak vége, de már szervezzük a jövő évi fesztivált még több előadással, július helyett már júniustól, zárta gondolatait az Egyetem vezetője.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár fehér kesztyűben állt a mikrofon elé, mert – mint mondta – muzeális kincseket csak így szabad megfogni. Az Országos Színháztörténeti Múzeumból és Intézetből kérte kölcsön és mutatta meg a közönségnek a Pesten 1837. augusztus 22-én megnyílt Nemzeti Színház színpadi padlójának egy darabkáját, majd így szólt: Dicsőség a színházalapítóknak, akik színházi deszkát ácsolnak, hidat képeznek a nézők és a színészek között. Kívánom, hogy száz év múlva ennek a színháznak a deszkái is ott legyenek a múzeumban!

A záró előadáson a gödöllői Urban Verbunk Elemek tánca című produkciójában bemutatta, tűz és víz, föld és ég, na meg a táncosok, hogyan férnek el egy színpadon.